elektromos cigarettaAz elektromos cigaretta az egyik, a legújabb és a legsikeresebb helyettesítője a hagyományos cigarettának, mely emberek nagy részének káros szenvedélyként van jelen a mindennapokban. A váltás persze nem mindenkinek jön be annak ellenére, hogy az elektromos készülék segítségével mindenféle hiányérzet nélkül tudjuk elhagyni a hagyományos cigarettát és annak minden káros illetve kellemetlen hatását. Az elektromos cigaretta használata során a füst csak látszólagos, hiszen az valójában az e-likvid gőze, mely nem tartalmaz sem kátrányt, sem szén-monoxidot, sem több száz rákkeltő illetve mérgező anyagot a hagyományos cigaretta füstjével szemben. Családomban is többen használják az e-cigit, mert rájöttek, hogy ennek megvásárlásával is biztosítani tudják maguknak a dohányzással együtt járó mozdulatokat és a füstöt is. A változatos e-likvideknek köszönhetően mindannyian megtalálták a számukra leginkább ízlő folyadékot, így van aki a gyümölcsöset választja, míg mások a dohány ízűre szavaznak inkább.