images-3A galambok a városokban fészkelő helyet és sajnos élelmet bőven találhatnak, ellenségük, legalábbis természetes nem nagyon van, így bizony könnyen elszaporodnak. Ráadásul még védettek is, ezért nem minden eszköz vethető be ellenük. A galambetetést már szabályozás tiltja ugyan, de ennek nem mindenki tesz eleget. A galambokból ezért bőven akad a társasházak és az irodaházak tetején, az ereszeken és a balkonokon. A galambriasztás nehéz, de nem teljesíthetetlen feladat. Nagyszerű galambriasztó eszközök állnak rendelkezésre ma már mindannyiunk számára, és kiváló szakemberek segítségét is kérhetjük, akik segítenek a választásban és a kihelyezésben is. Azok, akik már éltek a lehetőséggel és galambriasztó eszközökkel látták el a házukat, a munkahelyüket tudják, hogy megéri, hiszen van mód arra, hogy a galambokat végleg száműzzük az épületekről.