szabadalom-vedjegyNem is gondoltam, hogy a szabadalom nemzeti bejelentéséhez is ilyen sok dolog szükséges és a folyamat ennyire bonyolult. Most, hogy megismerkedtem a szabadalom engedélyezési folyamatával a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának köszönhetően gyakorlatom során már tudom, milyen jogszabályi előírások vannak. Tisztában vagyok azzal, hogy a szabadalmi eljárás során egyes eljárási lépésekért illetve a szabadalmi oltalom folyamatos fenntartásáért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A befizetés megérkezése után küld a Hivatal egy értesítőt, hogy mely napot ismeri el bejelentési napként. Mint kiderül előfordul olyan is, hogy nem találnak elismerhető bejelentési napot, és felhívják a bejelentő figyelmét arra, hogy ennek pótlására két hónap áll a rendelkezésre. A hiány pótlása esetén a beérkezés napja számít a bejelentés napjának. Ha a hiánypótlás nem érkezik meg a megadott határidőn belül, akkor a beérkezett beadvány sajnos nem tekinthető a továbbiakban szabadalmi bejelentésnek, és az eljárás megszüntetésre kerül.